Őrmester Blog

Intelligens vagyonvédelem igényeseknek

Rendezvények, koncertek, fesztiválok

2016. július 21. 10:11 - ŐrmesterNyrt

A felhőtlen szórakozás, s amit ezért tehetünk....

rendezveny_m.jpgItt a nyár, buli buli hátán. Egyikből a másikba. Persze csak ha minden jól megy. Hiszen gyorsan félbeszakad a fesztiváli hangulat, s ugrik a heti jegy, ha időnk nagy részét a baleseti ügyeleten, a detoxban vagy az őrsön töltjük.

Várjuk gyakran hetekig, hónapokig kedvenceink fellépését, vagy éppen a szabadságolás aktív részét. Mit is tehetünk annak érdekében, hogy ez zavartalanul teljen? Ugyan én mit is tehetnék, hiszen sem orvos sem secus nem vagyok? Gyakran hangzik el ez a mondat. S a másik is, lesz ott mindenféle szaki, aki majd megoldja ha baj van...

S itt az első probléma, hogy megoldja, ha baj van. Csak akkor már baj van... megoldani pedig vagy sikerül, vagy nem. Éppen ezért, van egy két hasznos gondolat s tény, amit nem árt megjegyezni.

Például a biztonságért felelős őrök, s hatósági szervek nem azért vannak, hogy zavarjanak minket. Sőt, sok esetben csak is a mi érdekünkben szólnak, s a megelőzés a céljuk.

Akkor induljunk! Rögtön a rendezvényre való belépéskor találkozhatunk csúnya nagy kopasz emberekkel. Akikről itt megjegyezném, nagy részük sportol vagy sportolt s ebből egyenesen következik, hogy az átlagember számára alaptalanul fenyegető érzést keltenek. Előfordul, hogy nem a legközvetlenebbek. De ne felejtsük el, hogy nem csak mi akarunk bejutni, hanem gyakran még sok ezer másik szórakozni vágyó is, velünk egy időben. Akiket nekik mind koordinálni, s irányítaniuk kell. Már csak a gyorsabb bejutás érdekében is. Nekik és magunknak is segítünk, ha elolvassuk a rendezvény házirendjét. Jelen esetben mit lehet, és mit nem lehet bevinni. A magunkkal vitt táskákat éppen ezért úgy kell pakolni, hogy csomagellenőrzés esetén az könnyen megmutatható, visszapakolható legyen. Itt már is sok kellemetlenséget megúszhatunk. S ugye nem mindegy, milyen hangulatban léphetünk a felhőtlen szórakozások területére.

shutterstock_291565727.jpgTúl is vagyunk a belépésen. Jöhet a gyógysör és a tüskék tengere, a nagy út stresszeire. Persze ez rögtön délben, lehetőleg éhgyomorra, tűző napon... S már az első délutánon Zacher úr ébresztgethet, ha szerencsénk van. Igen, jó dolog inni, főleg társaságban. Éppen ezért lehetőségünk is van figyelni egymásra. Ha mi nem vesszük észre, hogy a mellettünk álló cimbora kezd túllőni a célon, időben más se fogja. Fontos, hogy hidratáljuk is szervezetünk, s elegendő élelmiszert fogyasszunk. Komoly kockázata van, ha azt hisszük, valaki csak ledőlt egy picit. Miközben leesett vércukra, éppen félájultan ropogósra sül a napon, s az alkohol is serénykedik kis testében. Ezért ha valaki megfárad, lehetőleg árnyékos, szellőző helyen rendszeres ellenőrzés, s folyamatos felügyelet mellett pihentessük. A sátor erre nappal alkalmatlan!!! Amint nap éri, pokoli hőmérséklet támad benne, friss levegő nélkül. Ha csak a gondolata is felmerül annak, hogy komolyabb rosszullétről van szó, haladéktalanul szóljunk az elsősegélyért felelős szakembereknek, vagy az első szembejövő biztonsági őrnek. Hiszen ők tudják, kit kell értesíteni, vagy hol található a legközelebbi elsősegélyhely.

Kis kitérő után haladjunk tovább. Tételezzük fel, eljutunk az estéig, ahol már mámoros hangulatban, erőtől duzzadva „pihenünk”. Ilyenkor csökken a józan ítélő képesség, s egy jó poénért bátran megteszünk olyat is, amit egyébként nem tennénk. De közben megjelenik két járőr, aki magunk felfokozott állapotához képest, mogorvának, méregetősnek tűnnek. Pedig általában egyik sem igaz, csak ők dolgoznak. Feladatuk többek közt megakadályozni az oda nem illő magatartásokat, s megelőzni, hogy baleset történjen. Nekik is az a jó, ha eseménytelenül telik szolgálatuk. Ezért higgyük el, mikor odalépnek hozzánk, azt okkal teszik, s nem azért hogy zavarjanak minket. Az adott intézkedés értünk történik, amit másnap józan fejjel már mi is jogosnak tarthatunk. Éppen ezért érdemes megfogadni szavukat.

Persze nem csak mi és a magunk társasága szórakozik. A felfokozott hangulatban pedig előfordulhat, hogy vitás helyzetbe kerülünk másokkal. Ilyenkor ne feledjük, szórakozni jöttünk s nem rendet tenni, az nem a mi feladatunk. Viszont az a miénk, hogy erről lehetőleg időben értesítsük a biztonsági szolgálatot. Az őrök dolga rendet tenni. Más kezelni egy konfliktust, s megoldani mindenki megnyugvására, s más mikor egy megtörtént dulakodás után magyarázkodhatunk, mi történt. Ilyenkor már szinte lehetetlen igazságot tenni. S meglepődve tapasztalhatjuk, hogy ő meglökött, csak visszaadtam, csak, de stb. után kikísérnek a rendezvényről. Rosszabb esetben a rendőrségen magyarázhatjuk csoportosan elkövetett garázdaságunk körülményeit. Ezért itt is igaz, a megelőzés sokkal könnyebb s elegánsabb megoldás. Ha valakinek a társasága számunkra kellemetlen, nyugodjunk meg és fogadjuk el. Van elég hely arra, hogy máshol, zavartalanul folytathassuk kikapcsolódásunk. Ha nyugovóra térünk, azt a társaságunkból valakinek jelezzük. S közöljük vele annak helyét is.

Másnap reggel. Másnap... Zilált tekintettel mászunk ki sátrunkból vagy máséból. Érdemes odafigyelni, hogy ezt vajon mindenki más is megteszi e? A fentebb írt okokból mérjük fel az állapotokat, s ne hagyjunk senkit megfőni a sátrában. S kezdődhet egy újabb nap, gyors reggeli, aztán vár a programok özöne. Persze a nagy meleg pillanatok alatt kedvet csinálhat egy hűsítő pancsoláshoz.

10.jpgVagány dolog tíz palacsinta után egy szaltóval csatlakozni a többiekhez. Viszont könnyen katasztrófa lehet a vége. Ezért élettanilag kedvezőbb, ha előbb megnézzük, hol is szeretnénk fürdőzni. Tovább fokozhatjuk biztonságunkat, ha ezt nem teli hassal és nem ittasan tesszük, valamint a kialakított bejárókat használjuk. Amint belépünk a vízbe, mossuk át felhevült testünket, hogy hozzászoktassuk a hidegebb közeghez. Nem kellemes és ilyenkor nem is veszélytelen egymást lefröcskölni. Csak akkor induljunk beljebb, ha az már jól esik. Itt is igaz, ha mi nem vesszük észre, hogy a mellettünk lévő bajban van, időben más se fogja, ezért ne veszítsünk senkit szem elől. Ha kezdünk fázni, vagy valamink begörcsöl, menjünk ki a partra. Jobb később visszajönni, mint végleg maradni... Több okból is csak a kijelölt fürdőhelyeket használjuk. A vízimentők is ezt a területet figyelik, a meder is itt van kitisztítva. Ne feledjük, attól hogy nem látjuk, még bármi ott lehet alattunk. Hogy mást ne mondjak, kellemetlen meglepetés hínárba gabalyodni. A fürdőzés végeztével vegyünk fel száraz ruhát. Különben a felfázás is akadályozhatja pihenésünket.

Mindannyiunk célja a kikapcsolódás, a szórakozás. Ha úgy látjuk, hogy ezt valami veszélyezteti, ne féljünk segítséget kérni. Megelőzni könnyebb, mint a bajt megoldani! Figyeljünk oda egymásra, hogy kellemes élményekkel, éppen s együtt térhessünk haza.

 

imrik_csaba_2.jpg

Imrik Csaba
Területi Vezető

Közzététve: 2016.07.21

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ormester.blog.hu/api/trackback/id/tr168902398

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Élvezzük, de éljük is túl a nagy nyári bulikat 2016.07.23. 10:34:38

    Szinte nincs olyan nyári szabadtéri fesztivál ill. buli  szezon, hogy ne lenne egy, vagy akár több halálos áldozat is.  Többnyire rossz minőségű drog fogyasztás, vagy túlpörgés állnak a háttérben. Mindezt nem riogatásként, hanem csupán az elővigyá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.