Őrmester Blog

Intelligens vagyonvédelem igényeseknek

Követeléskezelés hatékonyan és jogszerű módszerekkel

2015. április 08. 15:04 - ŐrmesterNyrt

A rendszerváltást követően gomba módra szaporodtak a vállalkozások, többnyire kellő alaptőke és megfelelő vállalkozási tapasztalat hiányában. Ennek szinte egyenes következményeként sok cég csúszott bele fizetési, likviditási nehézségekbe.
Olyan vállalkozások is felbukkantak, melyek a különböző szolgáltatások ellenértékét szándékosan nem fizették! Mások arra specializálódtak, hogy különböző megrendeléseket eszközöltek, amit kezdetben kifizettek, majd ezt követően nagyobb tételeket rendeltek meg, de a kifizetés nem valósult meg.

 

21 év alatt azt tapasztaltuk, hogy a legtöbb követeléskezelési ügy az építőipar területén jelentkezett. Mindez nem véletlen, hiszen itt a vállalási árak határozták meg a munkák elnyerését, így előre megtervezték, hogy az alvállalkozók bizonyos részének már nem is juthatott pénzügyi forrás. Természetesen az építőanyagok beszerzése kapcsán sem rendezték a számlákat. Jellemző volt, hogy magánszemélyek is különböző kölcsönöket adtak jó kamatokra, de ezen belül látható volt, hogy a szerződésben már uzsorakamatok is megjelentek. Érezhető volt a kezdeti időszakban, hogy valamilyen módon meg kell oldani ezeket a problémákat - törvényesen. Így jöhettek létre a magánnyomozó irodák, melyek megpróbálták kezelni ezeket a gondokat. Kezdetben láthattunk törvénytelen megoldásokat, melyek önbíráskodáshoz, illetve zsaroláshoz is vezettek. A pénzbehajtás, mint ilyen hivatalosan is megjelent, TEÁOR számot is kapott.
Igen nehéz szétválasztani a magánnyomozást, illetve a pénzbehajtási tevékenységet, hiszen a magánnyomozás során információkat kell begyűjteni, míg a pénzbehajtással foglalkozó cégek a meglévő háttér -információkból dolgoznak.
 

A szerződéskötés előtti fontos feladatok a sértettek részletes meghallgatása, háttér - információk beszerzése (szóban és írásban), törvényi tényállás megállapítása, minősítése, valamint a megbízó korrekt tájékoztatása, hogy csak törvényes úton történő megoldás áll rendelkezésre. Nem elegáns, ha a szolgáltató előre – felelőtlen módon - garantálja az eredményeket, ugyanis közel sem lehet minden esetet sikeresen lezárni. Nagyon fontos a megbízó folyamatos tájékoztatása az ügyek állásáról, illetve a lehetőségekről.
 

A szerződés általában tartalmaz egy költség átalányt, ami nem munkadíj, hanem a felmerülő kiadások fedezetéül szolgál. A másik elem a sikerdíj, mely százalékban van kifejezve, és a visszaszármaztatott összeg alapján kerül kiszámlázásra.
A szerződéskötést követően meg kell kezdenünk a munkát, melynek első stációja egy környezettanulmány elkészítése az adósról. Természetesen az informatika korában számtalan lehetőség áll rendelkezésre, így például az Opten használata is.
Nagyon hasznos, ha az adóssal történő első telefonbeszélgetés előtt már „képben vagyunk”!  Többnyire a személyes találkozás megszervezése se mindig egyszerű feladat. Amennyiben létrejön a találkozásunk az adóssal, tájékoztatjuk őt megbízásunkról, - hogy teljes jogkörrel felhatalmaztak minket a kintlévőség törvényes úton történő visszaszármaztatására. Érdemes minden szavunkat alaposan megfontolni, hogy asszertív fellépésünk még véletlenül se csússzon át fenyegetőnek értékelhető hangnembe.
Amennyiben ez lehetséges, az adóst saját irodánkba invitáljuk, hogy meghallgassuk álláspontját az üggyel kapcsolatosan. Azért nem célszerű az adós lakását találkozó helyszínéül választani, mert az a későbbiek során a magánlaksértés szabálysértési vagy vétségi alapzatát, - ügyvédi segédlettel  - ellenünk fordíthatja. Gyakran javasoljuk az adósnak, hogy amennyiben rendelkezik ügyvéddel vagy jogi képviselővel, azt a tárgyalásra feltétlenül hozza magával.
 

Milyen törvényes megoldások állnak rendelkezésünkre?
Opciós szerződések kötése, figyelembe véve az adós fél pénzügyi, gazdasági helyzetét, lehetőség a részletfizetésre, amiről jegyzőkönyvet veszünk fel. Természetesen mindezt a megbízóval történő egyeztetés után.

Előfordultak olyan esetek, amikor az adósnak is jelentős kintlévőségei keletkeztek, és ezért vált fizetésképtelenné. A megbízó beleegyezésével nem etikátlan a vele való szerződéskötés, olyan formában, hogy a visszaszármaztatott összeget a megbízónknak továbbítjuk. Ez a szerződés nem jelent semmilyen elkötelezettséget.
 

 Egyes kintlévőségek nehézségét meghatározza, hogy mennyi idő telt el a fizetési határidőtől. Sajnos megbízóink gyakran túl sokáig várnak, és így lehetőség nyílik az adós cégek felszámolására, illetve strómanoknak történő eladására.
 

Vannak olyan tartozások, melyek nem lettek papíron rögzítve, ilyen esetekben meg kell nyilatkoztatnunk egyrészt a sértettet, hogy ki volt jelen az adott összeg átadásánál, és az milyen körülmények között zajlott le. Aki tudomással bírt a kölcsönadás tényéről, azt is célszerű büntetőjogi felelőssége mellett írásbeli nyilatkozatra felkérni. A szerződésben mindig feltüntetjük a törzstőket, és annak kamatait. Itt kerül rögzítésre a „plusz kamatai” megjelölés, ami arra ad lehetőséget, hogy legyen mit részben elengedni, hogy a peren kívüli egyezség, mint ilyen megvalósulhasson. Tudni kell azt is, hogy ha több éves tartozásról van szó, akkor csak a jegybanki alapkamatot lehet figyelembe venni.
 

Milyen javaslataink vannak cégek számára, hogy likviditási gondjaikat elkerülhessék?
Itt a preventív megoldásokat tudjuk ajánlani, így például az információszerzés, bonitás vizsgálat, főleg nagyobb értékű szerződéskötés előtt.
Követelés biztosítási szerződés kötését is javasoljuk a gazdasági társaságoknak, - hiszen ez is segítheti a pénzügyi stabilitást.
 

Általában azt szoktuk javasolni, hogy 60 napot meghaladó, rendezetlen számlák esetén célszerű megbízást adni, mivel az adós azoknak szokott először fizetni, akik odafigyelnek és foglalkoznak a tartozásokkal.
Amennyiben a magánnyomozástól az adott ügyben eredmény nem várható, akkor lehetőségünk van felszámolási eljárás kezdeményezésére. Ha büntető eljárásra alkalmas a cselekmény, akkor itt meg kell tennünk a feljelentést, polgárjogi eljárás esetén át kell adni a hitelt érdemlő bizonyítékokat a megbízó számára.

A hatékony cash flow és követeléskezelés hozzájárul a vállalatok egészséges „vérkeringéséhez”.
A kopasz kigyúrt „behajtók” korszaka már lejárt, helyettük szakszerűen megtervezett - jogilag kifogásolhatatlan - technikák segítségével lehet eredményeket produkálni!

 

 

 

 

Közzétéve: 2015.04.08.

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ormester.blog.hu/api/trackback/id/tr357898952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.