Őrmester Blog

Intelligens vagyonvédelem igényeseknek

A kevesebb néha több?

2014. március 14. 13:47 - ŐrmesterNyrt

Jelen írásomban a videó megfigyelő  rendszereket járom körbe, hogy vajon a drágább, mindent tudó rendszereket vagy az olcsóbb, de egyszerűbbeket érdemes választani.

A napokban voltam egy bemutatón, amelyen egy intelligens videó megfigyelő rendszert néztünk meg működés közben, és ez a bemutató késztetett ennek a cikknek a megírására. Elöljáróban megjegyzem, hogy engem nem győzött meg ennek a rendszernek a használhatósága, bár funkcióit tekintve mindent tudott, amit csak el lehet képzelni.

 

Én a videó megfigyelő rendszereket először is két részre bontanám. Az egyik a felügyelet nélküli, a másik az állandó őrszemélyzettel rendelkező rendszerek.

Mire van szükség alapvetően egy felügyelet nélküli rendszernél? Arra, hogy az illetéktelen behatolót, tolvajt éjjeli és nappali fényviszonyok mellett is felismerhetően lehessen azonosítani a felvételekről, különben nincs értelme a rendszernek. Egy betörő, tolvaj manapság ritkán tölt el néhány percnél többet a helyszínen, azaz mire esetleg kiérkezik a távfelügyelet vagy a rendőrség, a betörőnek már bottal üthetik a nyomát. Marad tehát a felvétel, amiről azonosítani kell(ene) az elkövetőt. Azért írom, hogy kellene, mert a legtöbb esetben ez nem sikerül, és ennek az okait szeretném részletezni:

Az egyik, leggyakoribb ok az, hogy a tulajdonos sajnálja a pénzt a jó minőségű kamerákra, mondván, hogy "jó lesz ide a metrós, húszezres szett is, hiszen abban van négy kamera meg még rögzítő is".

A másik, szintén sűrűn előforduló ok, hogy nem megfelelő kamerát választ a tulajdonos: "ebben a kamerában van száz infra, ami száz méterre elvilágít".

Világossá kell tennünk, hogy ezek a kamerák nem alkalmasak erre a célra. Sőt, a forgalomban levő kamerák 90%-a kifejezetten alkalmatlan a biztonságtechnika terén. Az analóg kamerák ideje már régen lejárt ezen a területen, és nincs olyan kamerába szerelt infra világítás, amelyik egy-két méternél távolabbról felismerhető képet adna az elkövetőről. A mai világban kizárólag digitális, nagyfelbontású, nagy érzékenységű kamerákat lenne szabad ilyen célra használni, amelyik infra világítás nélkül, néhány csillag fényénél is képes éjszaka is jó minőségű, színes képet előállítani. És vannak ilyen kamerák, igaz nem a húszezres árkategóriában.

A másik része a felügyelet nélküli videómegfigyelő rendszereknek a felvételek rögzítése:

Nagyon sok tulajdonos azt tartja szem előtt, hogy "mennyit tud rögzíteni?" Ez alatt azt értik, hogy hány hetet vagy hónapot képes rögzíteni az eszköz, holott erre valójában nincs is szükségük.(Jelzem, hogy a több hónapos rögzítést adatvédelmi jogszabályok sem teszik lehetővé.) Egy betörést vagy lopást még egy négynapos ünnepet feltételezve is észrevesznek 4-5 napon belül, tehát egy hétnél többet nincs értelme tárolniuk.

Ennek kapcsán röviden ki is térnék a speed dome-ok értelmetlen használatára. Nagyon sok tulajdonos szereltet fel speed dome-ot, hogy éjjel-nappal "pásztázza" a területet. A speed dome nem erre való, sőt egyenesen használhatatlan a felügyelet nélküli videó megfigyelő rendszerekben. Egyrészt analóg kamerákat használnak (az IP-s kamerákkal szerelt változatok jelenleg a többszörösébe kerülnek, mintha minden megfigyelt pontra külön fix, jó minőségű IP-s kamerát szerelnének fel), másrészt folyamatos rögzítést generálnak, mivel folyamatosan mozgásban vannak, pásztáznak. Az elkövetőről ugyanúgy nem tudnak használható információt biztosítani, mint a húszezres kamerák, és nagyon könnyű kijátszani őket, hiszen mindig ugyanazt az útvonalat járják be, amit az elkövetők néhány perc alatt "megtanulnak", és átosonnak a holttérben.

Visszatérve a kamerák kiválasztására és felvételek rögzítésére. Elsősorban azt kell szem előtt tartani egy beruházás előtt, hogy megéri-e? Egy kisforgalmú, kis árukészlettel rendelkező boltnak, egy kisebb irodának valószínűleg nem éri meg beruházni egy több százezer forintos rendszerbe, ezeknek inkább biztosítást érdemes kötniük, hiszen lehet, hogy az éves nyereségüket vinné el egy ilyen beruházás, miközben az okozott kár egy betörés esetén nem érné el a tíz-húszezer forintot sem.

Akinek viszont megéri, annak mindenképpen azt javaslom, hogy jó minőségű, nagyfelbontású IP-s kamerákat vásároljon, és ne össze-vissza, hanem egyetlen gyártótól szerezze be az összes kamerát. Ugyanis a gyártók többsége ingyenes rögzítő programot ad a saját kameráihoz, tehát ezért nem kell külön, több tízezer, vagy akár több százezer forintot kiadniuk. A felvételek rögzítése ne csak egy helyen történjen. Ezek az IP-s kamerák kivétel nélkül képesek több IP címre is elküldeni a képeket, érdemes ezt a tulajdonságukat kihasználni. Hiszen ha egy betörő bejutott az épületbe (és netán helyismerete is van), könnyedén elviheti a rögzítő eszközt is. Manapság már szinte mindenhol elérhető a szélessávú internet, ezért ha lehet, áldozzunk pénzt egy adatközpontban elhelyezett számítógépre is.

Az állandó őrszemélyzettel rendelkező rendszerek

Ezek a rendszerek pont az ellenkező paramétereket igénylik, mint a felügyelet nélküli megfigyelő rendszerek. Az állandó őrszemélyzet feladata, hogy folyamatosan figyelje a kamerákon látható eseményeket, és azonnal reagáljon azokra, ha szükségesnek találja. Az emberi agyat egyelőre semmilyen intelligens szoftver nem tudja pótolni. A gyakorlott őr már a mozgásáról felismeri, hogy az illető jó vagy rossz szándékkal közeledik, odavaló vagy idegen. Sok esetben már a bűncselekményt megelőzően tud intézkedni, azaz meg tudja előzni annak elkövetését. Még rossz minőségű képek alapján is képes eldönteni, hogy az illető idegen vagy nem, hiszen nap mint nap látja ugyanazokat az embereket, míg egy szoftver csak pixeleket lát, de nem képes úgy gondolkodni, összerakni a képeket, mint az emberi agy.

Az állandó őrszemélyzetnek nincs szüksége arra, hogy "tűéles" képeket lásson az emberekről, ők egy „zajos”, sötét képről is el tudják dönteni, hogy szükséges-e beavatkozás vagy sem. Azért nekik sem a húszezres kameraszett az ideális, de nincs szükségük több százezres nagyfelbontású kamerákra, viszont az esetek többségében megfelel a kereskedelemben kapható analóg kamerák nagy része.

És itt ismét kitérnék a speed dome-okra: ezeket az eszközöket nekik találták ki. Az őrszemélyzetnek egy területet kell felügyelnie, amihez támpontot adhat néhány kamera. Ha gyanús eseményt lát rajta az őr, akkor igénybe veszi a speed dome különleges tulajdonságait, azt, hogy oda fordíthatja, ahol a gyanús esemény történik, rá tud közelíteni az esetleges elkövetőre, miközben egyben be is indítja a rögzítést, amelyik mozgásérzékelésre van beállítva, valamint ha az esemény éjjel történik, akkor felkapcsolja a lámpákat a jobb képminőség érdekében.

A legtöbb esetben ez elegendő a lopás megakadályozására, vagy az elkövetők visszatartására a rendőrség kiérkezéséig, és ebben az esetben elegendő a gyengébb, arcok, emberek azonosítására alkalmatlan felvétel is, egy néhány tízezer forintos rögzítővel, amelynek szintén nem kell "heteket, hónapokat" rögzítenie.

Fentebb említettem, hogy voltunk egy intelligens videó megfigyelő rendszer bemutatóján, ami szinte mindent tudott, amit csak el lehet képzelni. Azonnal kiadta, hogy mikor érkezett a kijelölt pozícióba egy gépjármű, mikor haladt át egy kijelölt vonalon, akár adott irányba egy autó, 3D-s térképen lehetett kiválaszani a kameraképeket, ha csökken a rendelkezésre álló sávszélesség, akkor ront a képminőségen, hogy azért rögzítésre kerülhessen, stb, stb... Csakhogy ezen funkcióknak a 90%-ára nincs szükség a gyakorlatban, sőt a "ront a képminőségen a kisebb sávszélesség miatt", engem kifejezetten felháborított, hiszen ez azt jelenti, hogy nem lehet felismerni az elkövetőt, az amúgy sem felismerhető képekről. De ezeket a felismerhetetlen képeket képes eltárolni egymástól független szervereken is.

Szerintem, nincs szükség "csicsamicsára", csak jó minőségű képekre, vagy állandó őrszemélyzetre. Hiszen ha ellopták azt az autót, nem arra van szükség, hogy 30 másodpercen belül lássa a tulajdonos, hogy "jé ott viszik az autómat", hanem arra, hogy ki volt az, aki ellopta az autóját, még ha azt fél- vagy egy órába is kerül kikeresni a felvételekről, de jó minőségben.
(Következő irásomban a beléptető rendszerek témakörét fogom körbejárni.)

Közzétéve: 2014.03.14.

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ormester.blog.hu/api/trackback/id/tr507898922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.