Őrmester Blog

Intelligens vagyonvédelem igényeseknek

Életmentő vagyonőrök

2013. március 22. 13:52 - ŐrmesterNyrt

Elsősegély. Ahogy már a nevében is benne van, ez az első segítségnyújtás egy baleset után vagy egy hirtelen fellépő betegség pl. szívinfarktus esetén. Sokan félnek ilyenkor cselekedni - ez a megfelelő képzés hiányából adódik. Magam is tapasztaltam egyszer, hogy egy autóbaleset után többen rákiabáltak az elsősegélyt nyújtó többi autósra - így rám is -, hogy ne nyúljunk a sérülthez, mert azzal csak ártunk neki. Ez egy régi beidegződés, amely sajnos a mai napig él.

Pedig ha nem teszem szabaddá a légutakat, nem helyezem stabil oldalfekvésbe, akkor akár a saját nyelvétől, műfogsorától vagy váladékától is megfulladhat az illető. Ha nincs tapintható pulzusa és légzése, akkor kell főleg a sérülten „dolgozni”, ez pedig komoly fizikai ráhatással történik. Ahogy a tétlenség, úgy a téves, fél információkból adódó túlzott önbizalom is ugyanilyen káros. Képzéseken többször feltettem a kérdést, mit kell csinálni egy lassan eszméletét vesztő emberrel, aki azt suttogja, hogy cukorbeteg? Ilyenkor kórusban válaszoltak, hogy cukrot vagy valami édeset adunk neki. Ezzel jó eséllyel meg is öljük, hiszen nem tudjuk, hogy nem éppen hiperglikémiás -e, azaz túl magas a vércukorszintje.

Cselekedni mindenképpen kell, mivel ha nem teszünk semmit, azzal ártunk a legtöbbet, viszont nagyon fontos az is, hogy tisztában legyünk vele, mit kell tennünk. Már a mentők kihívása is aktív segítség. Úgy vélem a vagyonőröknek, akik akár napi 12 órát töltenek bevásárlóközpontok, bankok, irodaházak védelmével, profi elsősegélynyújtókká kell válniuk, ha úgy hozza a helyzet. Ha valaki eszméletét veszti, azonnal cselekedni kell. Az emberi agy oxigénellátás nélkül 3-4 perc után visszafordíthatatlanul károsodhat. Munkatársaink már mentettek életet azzal, hogy lélegeztetéssel és szívmasszázzsal életben tartottak egy villám sújtotta férfit a mentők kiérkezéséig. A CPR (cardiopulmonary resuscitation) azaz szív-tüdő újraélesztési szaktudást alig pár óra ráfordítással bárki meg tudja szerezni. Persze nem árt kétévente megismételni a tanultakat, ezért vagyonőreink és testőrcsapatunk rendszeres oktatásokon és frissítő képzéseken vesznek részt, mind cégünk doktornőjénél, mind külsős specialistáknál. Mindennek ellenére előfordulhat, hogy stresszhelyzetben elfelejtünk valamit. Ezt azzal küszöböltük ki, hogy okostelefonjainkra letöltöttük a SANOFI elsősegélynyújtó applikációt, amely pontról pontra, képekkel és szöveges irányítással bemutatja, hogy különböző sérülések, szívinfarktus vagy agyvérzés esetén mik a teendők. Az Őrmester Nyrt. az intelligens vagyonvédelem szerves részének tekinti az egészségügyi és életmentői alapismereteket, hiszen az emberi élet magasan a tárgyi értékek felett áll.

Georg Spöttle

Közzétéve: 2013.03.22.

 

Elsősegély - Mit kell tennem?
Applikáció letöltése >>>

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ormester.blog.hu/api/trackback/id/tr647898862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.